Mostanában örülök, ha reggel az Újpest határában felállított digitális sebességmérőn fel tudom küzdeni magam 30 fölé. Északról állandóan ellenszél fúj.
A kétkerekű, pedálos, ember által hajtott szerkezettel elérhető sebesség határai azonban egésze máshol vannak. A 100 km/h-t például valószínűleg nem olyan nehéz megközelíteni, csak jó bringa, szélárnyék, és megfelelő mértékű hülyeség kell hozzá, ahogy a francia autópályán kamion mögött edző szaktárs példája is mutatja.
Egy ideig nagyon büszkék voltunk az amerikai fickóra is, aki legyorsulta az őt üldöző rendőrautókat, aztán több monumentális vontatót kicselezve el is húzta a csíkot. De kiderült, hogy a robbanékony biciklis kalandor nem létezett, csak rajzolták. A valódi felvételen az üldözött az első rendőrautó volt, akkor még zöld polgári személyautóként.
A hivatalosan regisztrált kitartási versenyben persze nem olyan könnyű túllépni a százat. Az amerikai sebességőrületek, olimpiai képzettséggel felvezető kocsi nélkül eddig 53,7 mérföld/órás (kb 86 km/h) átlagot értek el egy órán keresztül.
A csúcsvadászok viszont jó darabig nem tudták megdönteni a 81 mérföldes világrekordot, pedig szervezett körülmények között, csoportosan igyekeztek.
Aztán tavaly sikerült, úgyhogy pillanatnyilag a sík országúton elért legnagyobb sebesség 82,33 mérföld/óra (kb 132 km/h). Kevlárba burkolva, leszigszalagozva, összegörnyedve.
Az a vicces, hogy a 100 fölötti tempót próbálgató babszembringások viszonylag biztonságos környezetben próbálkozhatnak, a nagy igyekezet ugyan néha kacsázó kavicsot csinál a spéci gépekből, de a kerékpárosnak nem sok baja esik.
