Gusztos Péter a parlament hétfői ülésén Molnár Csaba közlekedési miniszterhez interpellált, azt kifogásolta, hogy a kormány távolodni látszik kerékpáros közlekedés támogatásától, és forrásokat von el a fejlesztéstől. Felemlegette, hogy az MSZP 2006-os választási programjában még 3500 kilométer bicikliút építését vállalta.
Azt mondta emellett, hogy Bodor Ádám kerékpárügyi biztos távozása után a posztot nem töltötték be. Az SZDSZ-es politikus megemlítette azt is, hogy határozati javaslatukat (pdf) az MSZP leszavazta a gazdasági bizottságban.
Válaszát Molnár Csaba azzal kezdte, hogy kifejtette, mennyi előnye van a kerékpározásnak, ugyanakkor a válság miatt kérdésesnek tartja, honnan lehet forrást biztosítani a fejlesztésekhez. 2007 és 2013 között EU-s pénzekből 40 milliárd forint juthat bicikliút-építésre, ami hússzorosa a korábbi ciklusokban erre szánt összegeknek.
Kifejtette, hogy összesen három forrásból juthat pénz fejlesztésre: a Közlekedés Operatív Program átcsoportosításai érintették a kerékpárosokat, a regionális programokban nem történt csorbítás, 2009 és 2011 között 11 milliárd forint áll rendelkezésre, a célkitűzés pedig 300 kilométer bicikliút építése.
A hazai források viszont megcsappantak, a 2009-re tervezett 2 milliárd forintot nem tudja a kormány elkölteni erre a célra, de 1 milliárd forintot megpróbálnak megtartani.
Molnár Csaba bejelentette azt is, hogy újra lesz a minisztériumban kerékpárügyi biztos, már dolgoznak az előkészítésen.