Habár egy 2013 márciusában a BKK részére készített döntés-előkészítő tanulmány több alternatívát is felvázolt arra, hogy hogyan lehetne kerékpárosbarátabbá tenni a Nagykörutat, úgy tűnik, ezek megvalósítása még várat magára. A társaság honlapján hétfőn jelent meg…
Címkék: kerékpársáv nagykörút bubi bkk közbringa
29 komment
Veszélyben vannak a vonzó biciklis lányok Budapesten. Egyik olvasónk, Evelyn küldött figyelmeztetést, hogy egyre több lányt molesztálnak kerékpározás közben.
„Amikor velem történt, azt hittem, egyedi az eset, de amikor több bringás csaj falán láttam, gyanús lett, hogy ez az…
Mire jövő tavasszal elindul a Bubi, belvárosi 120 utcában és 30 főúton lesz majd könnyebb biciklizni.
A belváros komplex kerékpárosbarát fejlesztése fedőnéven nagyszabású forgalmi átalakításokba kezd a BKK kilenc belső kerületben.
A cég közleménye szerint változás lesz…
Címkék: budapest bicikliút bubi bkk
296 komment
Két héten belül hat biciklis halt meg London egyetlen útszakaszán. Ezzel kapcsolatos cikkünkre külföldön élő olvasóink reagáltak. Körülnéztünk, Európa mely városaiban tekernénk még nyugodtan. Rossz idő ide vagy oda, megint csak észak felé mennénk.
Két héten belül hat…
Egy tehergépkocsival ütközött kerékpárost látnak el a mentők Camdenben, 2013. november 18-án. Fotó: Peter Macdiarmid
Két héten belül hat biciklis halt meg London egyetlen útszakaszán. Volt olyan, hogy egy nap alatt többet, a másodikat éppen az elsőt gyászoló tömeg…
A Bubi, azaz a fővárosi kerékpárkölcsönző – ha nem csúszik újra – fél év múlva indul, a Budapesti Közlekedési Központ viszont már készül a növekvő biciklis forgalomra. A város több pontján új forgalmi rendet alakítottak ki, hogy megkönnyítsék a kerékpárosok…
Címkék: bubi
164 komment
A Kerékpáros Kerekasztal, amely a Magyar Kerékpárosklub és további hét szervezet részvételével jött létre, pénteken hivatalos is átadta több minisztériumnak az ajánlásaikat tartalmazó Nemzeti Kerékpáros Koncepciót.
Koncepcióval arra próbálják rávenni a kormányt 2014 és…
Címkék: kerékpárosklub
53 komment
És közülük egyik sem Magyarország. A válság és a divat két Benelux-államot, Luxemburgot és Belgiumot hagyta hidegen, ott tavaly is jóval több új autót vásároltak, mint kerékpárt.
Az NPR híroldal összesítése szerint 2012-ben az EU 25 tagállamából (Málta és Ciprus nem…
Címkék: statisztika kerékpáreladás
32 komment
Hatodszor tarottak kerékpáros lámpaszámlálást. Ha azt gondolja, hogy a bringások nem használnak lámpát, nagyot téved.
Címkék: lámpa világítás
135 komment
A munkába járók egyharmada autóba ül reggel, egynegyedük tömegközlekedik, kerékpárt minden 6-7 használ. A Profession.hu Munkahelyi Környezet című kutatásában 2500 embert kérdeztek utazási szokásairól.
A 2500 válaszadók ötöde utazik legalább napi egy órát a munkahelyére,…
Nagyon elégedett a főpolgármester 20 pontjával a Critical Masst fasisztázó Empamo (Emberibb Parkolásért Mozgalom). Az autósok hegemóniájának fenntartásáért küzdő társaság szerint Budapest nem lehet a hangos kerékpáros lobbi kísérteti terepe, azért szavaztak annak idején…
Címkék: empamo
580 komment
A Magyar Kerékpárosklub nyílt levélben emlékezteti Tarlós Istvánt, miket ígért 2010-ben. Az akkori főpolgármesteri programban még a tömegközlekedésé, a gyalogos és kerékpáros forgalomé volt a prioritás, az MKK szerint úgy tűnik, mintha ezt elfelejtette volna Tarlós, aki…
Címkék: mkk
231 komment
Bemutatták a budapesti bérbringarendszer kerékpárjait. A bicikliket többek között a rendszer költségeit támogató Mol vezérigazgatója, Hernádi Zsolt is kipróbálta az ünnepélyes bemutatón.
A Mol többszöri licit után lett az évek óta csúszó projekt névadó…