A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjában a belügyminiszter jelenlétében ismét elővették a szigorú KRESZ témáját a képviselők. Az ülésen Pintér Sándor meghallgatta a panaszokat, és egyetértett azzal, hogy túlzás húszezer forintos bírságot kiszabni egy hiányzó biciklicsengőért.
Pintér Sándor a maga részéről azt sem bánja, ha a kerékpárosok alkoholos befolyásoltság alatt nyeregbe szállnak, sőt azt sem tartja nagy problémának, ha egy félreeső kerékpárútról másokat nem zavarva árokba borulnak.
A belügyminiszter a Fidesz hétfői frakció ülésén ezzel a tréfás megjegyzéssel villantotta meg, elvileg ő sem ellensége a közlekedési szabályok differenciált alkalmazásának. Pintér azonban rögtön hozzátette, hogy továbbra is kitart a főutakon közlekedő biciklisekkel szemben alkalmazott alkoholtilalom mellett.
A KRESZ túlzott szigora és a magas bírságok miatt két hete tört ki komoly vita a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában. A témát Bíró Márk Fidesz-képviselő dobta be, felvetése pedig akkora támogatásra talált, hogy a frakció elhatározta, kezdeményezni fogja a közlekedési szabályok módosításának felülvizsgálatát.
Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn a KRESZ-ügy miatt ellátogatott a frakcióülésre. Konkrét megállapodás nem született, de megegyeztek arról, hogy a későbbiekben egy bizottság tekintse át a kérdéskört.
A képviselők a közúti kerékpározással kapcsolatban nem csupán az ivást érintő kérdésekkel bombázták a belügyminisztert. Felvetődött többek között, hogy miért kell egy biciklicsengő hiányáért nagyösszegű pénzbüntetést kiszabnia a rendőröknek az ország olyan területein, ahol amúgy is jóval átlag alattiak a keresetek.
Az Index írt korábban arról, hogy a szécsényi kistérségben a rendőrök a KRESZ alapján, de szelektíven büntették a bicikliseket. Apróbb szabálytalanságokért magas, néha maximális húszezer forintos bírságot szabtak, de szinte csak akkor, ha cigányok voltak a kerékpárosok. A történetet felelevenítő képviselői kérdésére információink szerint Pintér azt mondta, túlzásnak tartja az ilyen típusú büntetéseket.
Úgy tudjuk, a belügyminiszter Révész Máriusz képviselő javaslatára arra is hajlandónak mutatkozott, hogy kerékpáros szervezetekkel egyeztessen a bicikliseket érintő KRESZ-szabályok esetleges módosításáról.
Az utolsó 100 komment: