A gép annak idején az ambiciózus Enduró fantázianevet kapta. A forgalmazóknál lábbal hajtott, vagy önhajtós kismotorként szerepel, az igazi neve azonban a "motor”.

Motor mindenkinek: az évek alatt valahogy megúszta, hogy a szülők anyagi helyzetéről egyértelműen árulkodó játszótéri szimbólum legyen. A legszegényebbek is veszik, de az egyébként BMW-n közlekedő családok sem vetik meg olcsósága miatt. A rodeózás egy-két éves korban kezdődik a kisebb változaton, a hosszabb villás maxi pedig még jó a kisiskolásoknak is, hogy azzal szaggassák cipőiket.

Belőlem először akkor váltott ki csodálatot, amikor az amerikai rokonok kezdték magánimportban Budapestről New Yorkba szállítani. Az Amerikában ismeretlen játékba a gyerekek teljesen beleszerettek a magyarországi vizit alatt, a szülők pedig a család többi leszármazottjára gondolva rögtön többet feltettek a repülőre.

Népszerűsége ellenére a neten alig van nyoma a létezésének. Hosszú keresgélés után csak egy új változat gyártóját találtam meg, A budapesti kft. a „XXI. század műanyag játékai” között kínálja a saját Enduróit. Húsvét előtt kerestem őket telefonon, de nem tudtam meg tőlük semmit, mert mint mondták, nekik ilyenkor annyi dolguk van, cikket pedig lehet az ünnep után is írni. A motorbiznisz viszont az ünnep után is tovább pöröghetett, mert később sem tudtak időt szakítani egy telefonbeszélgetésre.

További keresgélés után kiderült, hogy a cég újabb fajta, kereklámpás Endúróival Szilágyi G. Csaba formatervező állt elő 2007-ben. Őt is megkerestem, de minden jószándéka ellenére ő sem tudott segíteni, hogy a pontosan honnan származik a formaterv. Az ősök szerinte talán a lábbal hajtós kínai traktorok és dömperek lehettek.

Miután a külföldi és a hazai oldalak kutatása sem hozott eredményt, az otthoni géppark egyik darabját vizsgáltam meg, hátha... Sok reményt nem fűztem hozzá, hogy a két gyereket kiszolgált motoron még találok valamilyen nyomravezető jelet vagy matricát, de kiderült, hogy a Made is Hungary felirat alatt a gyártó, a Moto-Plast Bt. neve is bele van öntve mindenegyes darabba.

A cégvezető, Neizer László szerint nem véletlen, hogy ilyen nehéz a nyomukra bukkanni. Nem reklámozzák magukat, felesleges, mert úgysem győzik teljesíteni a megrendeléseket.

A mátyásföldi cég 50 ezer darabot készít a motorból évente, ennél többet pedig csak nagyobb beruházások árán tudnának legyártani. A magyar piac mellett jelentős mennyiséget termelnek exportra is. 20 ezret visznek Csehországba, sok jut a többi környező országba, és ezerszámra Izraelbe is, de Chicagóban is hozzá lehet jutni, csak ott a hazai ár tízszereséért, 55 dollárért.

Neizer László elmesélte, hogy tizennyolc évvel ezelőtt maga tervezte meg a motort, de nem sikerült jól levédetnie az ötletet, 15 év helyett 5 év után feloldották a másolási tilalmat. A jogtulajdonlás nem is számít, mert az csak évekig húzódó pereket szül, az igazi megoldás a minőségi termék – ez a cégtulajdonos álláspontja.

Az első gyártósorhoz, amit szintén saját tervezésben hoztak össze, még kombájnalkatrészeket is felhasználtak, ma már inkább csak a számítógépvezérléshez írják a programokat. Az európai piacon főként az segítette a 10 fős céget, hogy a többi próbálkozó nem tudott megbirkózni a kis árréssel dolgozó távol-keleti konkurenciával.

A motor kiötlője nem lett milliárdos a közel két évtized alatt piacra dobott több százezer háromkerekűből. Neizer László szerint ha össze tudott volna gyűjteni annyit, inkább a tőzsdén keresett volna vele könnyen még több pénzt, így viszont a nyereséget a háromévente leamortizálódó gépek pótlásába ölte.